Ezért nem lesz kiszámítható a babád alvása, ha az elején nem figyelsz a tudatos alapozásra – és hogyan teheted most könnyebbé a jövőt!

Megmutatom, miért érdemes az elején választani a tudatos nehézséget.

Ezt senki sem mondja el előre - és szerintem ez a legnagyobb hiba. Senki sem mondja el előre, hogy mennyire kemény nap mint nap után az altatással és minden apró részletével tudatosan foglalkozni.

Senki nem szól erről a szülési előkészítőn, de még a védőnői tanácsadáson sem, és nincsen benne az ismerősök lelkes gratulációiban sem.

Mindenki elmondja, hogy fárasztó lesz, hogy keveset fogsz aludni. De a részletekről - arról, hogy mit jelent ez napi szinten, konkrétan, órákra lebontva - általában mélyen hallgatnak.

Pedig a valóság ezzel szemben az, hogy az altatás az első napoktól kezdve kemény munka! Figyelni az időzítéseket, az ébrenléti ablakokat, az alvások hosszát, a napirendet, a ritmust. Kiszámolni, hogy megvan-e a szükséges alvásmennyiség estig, belefér-e minden a napba, időben indul-e az esti lefekvés. Telis-tele logisztikai feladattal és ez ismétlődik minden egyes nap, függetlenül attól, hogy fáradt vagy kipihent vagy, hogy jó napod van vagy rossz, hogy a baba nyugis természetű vagy sírósabb.

Ha alkalmazkodó természetű a babád - akkor is sok munka. Ha nehezítő tényezők is beleszólnak a történetbe - akkor pedig rémálom tud lenni az egész folyamat.

Ezt szeretném most kimondani, mert sehol nem látom ezt leírva: az altatás tudatos, következetes munkája nem a kényelemről szól. Nem könnyű felépíteni valami maradandót.

És aki azt mondja, hogy neki az volt - az vagy kivételesen szerencsés helyzetben van sok segítséggel és birkatürelemmel megáldva, vagy egész egyszerűen nem mondja el az igazat.

Nem az a kérdés, hogy nehéz lesz-e altatni. Hanem az, hogy mikor jön el ez a nehézség - és ez miben nyilvánul majd meg.

Képzeld el az alvásrendszer felépítését úgy, mint egy ház alapozását. Az alapozás kemény fizikai munka — ásni kell, betonozni kell, időt és energiát kell beletenni, mielőtt egyetlen fal is felállna. Senki sem mondja, hogy az alapozás a legkellemesebb időtöltés. De mindenki tudja, hogy amelyik ház alapozás nélkül épül, az előbb-utóbb megcsúszik, megreped, összedől.

Az altatás ugyanígy működik. Az első hónapokban lefektetett alapok - a következetes ébrenléti idők betartása, a kiszámítható de mégis rugalmas ritmus, a tudatos nappali és esti rituálék - nem látványosak. Nem hoznak azonnali eredményt és kemény munka van mögöttük, nap mint nap.

De ezek az alapok azok, amiken az egész alvásrendszer áll - most de hónapok és évek múlva is.

Ha az alapozást kihagyjuk - ha az első hónapokban minden alakul ahogy könnyű és magától történik, ha nincs tudatos figyelem a ritmusra és az időzítésekre, akkor az ház elkészül, de ingatag alapokra áll fel. És amikor jön az első komolyabb terhelés - egy fejlődési ugrás, egy betegség, egy utazás, a négy hónapos alvásszerkezeti változás - a repedések megjelennek. Az alapozás munkáját pedig majd ekkor kell elvégezni — sokkal nehezebben, sokkal több munkával, sokkal több energiabefektetéssel egy már kifáradt szülőként, egy már rögzült szokásrendszerrel szemben.

Ez az, amit én a legtisztábban látok és tapasztalok a munkám során, és amit egyik szülőnek sem mondanak el egyáltalán.

Az alvás rendszerének felépítése nem úgy néz ki, hogy van egy része a munkának, ami nehéz és utána majd minden könnyűvé válik. A nehézség nem eltűnik hanem átalakul. Az elején az aprólékos munka a nehéz: figyelni, időzíteni, következetesnek lenni amikor fáradt vagy, amikor a baba sír, amikor semmi sem megy úgy, ahogy kellene. Ez a nehézség aktív, tudatos, építő jellegű de minden egyes befektetett energia az alapot erősíti.

Ha ezt kihagyod és ha az elején a könnyebb utat választod, mert hagyod, hogy minden magától alakuljon a babádra bízva a munka elvégzését, a nehézség nem tűnik el csak későbbre halasztódik.

És amikor megjelenik a nehézség más formában - és biztosan meg fog jelenni - akkor ott már nem igazán lehet felépíteni dolgokat. Akkor már következményként jelenik meg: egy egy éves gyerek, aki csak anya ölében alszik. Egy másfél éves, aki éjszakánként még mindig ötször felkel és vele az egész ház is ébred. Egy két éves, akinek az alvásszokásait megváltoztatni sokkal nehezebb, mint hat hónappal korábban lett volna mert az idegrendszer plaszticitása csökkent, a szokások rögzültek, és a változás sokkal több ellenállásba ütközik.

Az idegrendszer az első hónapokban a legformálhatóbb - ez az az időszak, ahol a beletett munkának a legnagyobb az eredménye. Minél később kezded el az építkezést, annál kisebb ez az intervallum és annál több munkával jár ugyanaz az eredmény.

Ez az egyik legnehezebben megemészthető és talán legfájdalmasabb igazság, de a legfontosabb.

Ha az első hónapokban nem fektetsz energiát a tudatos alapozásba, azt nem fogod azonnal megérezni.

A baba alszik - valahogy. A napok telnek és a helyzet néha jobb, néha rosszabb. Mindenki azt hangoztatja ez normális és majd idővel kinövi.

De a tudatosság hiánya nem eltűnik hanem felhalmozódik. Apró csúszásokban, következetlenségekben, kiszámíthatatlan napi ritmusokban.

Aztán egyszer csak ott vagy hat, nyolc, tíz hónappal később és az alvása még mindig nem stabil. Még mindig kiszámíthatatlan és még mindig minden este máshogy alakul. És akkor jön a felismerés, hogy amit az elején lehetett volna apró, következetes lépésekkel felépíteni, azt most sokkal nagyobb munkával kell korrigálni.

Mindez nem azért történik mert rosszul csináltál valamit. Hanem mert senki sem mondta el - vagy tudja igazán - hogy az alapozás munkája az elején van, nem lehet következmények nélkül megúszni és hogy ezt az időszakot nem fogjátok visszakapni.

Én az első időszak nehézségeit választottam.

Nem azért, mert könnyű volt - nem volt az. Figyelni az ébrenléti ablakokat, tartani a napirendet, következetesnek maradni akkor is, amikor fáradt voltam, amikor könnyebb lett volna elengedni - ez kemény fizikai, lelki és mentális munka volt. Napi szintű, folyamatos, sokszor láthatatlan munka.

De azt láttam, hogy ez az a munka, ami épít valamit a jövő irányába. Minden egyes következetes altatás, minden egyes betartott időzítés egy lapát beton volt az alapba. Nem látszott azonnal de én tudtam hogy benne volt.

És azt is láttam - a saját munkámban, a szülőkkel való munkában - hogy azok, akik ezt az alapozást elvégzik az elején, más szülőkké válnak hónapokkal később. Nem azért, mert minden nehézség megoldódott a babájukkal hanem mert van egy stabil alap, ami segítséget nyújt nekik túllendülni a következő fejlődési ugráson, egy betegségen vagy egy nehezebb időszakon.

A stabil alap nem véd meg minden nehézségtől de érezhető a különbség aközött, hogy stabil alapon átmenetileg meginognak a részletek, és hogy ingatag alapon összeomoljon minden részlet. A különbség érezhető és látható a mindennapokban, a baba hangulatából, a fejlődés mértékéből, a tanulási folyamatok nehézségeiből.

Nem azt jelenti, hogy az első naptól tökéletesen kell csinálni mindent mert nem létezik tökéletes alapozás.

Azt jelenti, hogy tudatosan oda kell figyelni már az első hetektől és próbálkozni az alapokat felépíteni. Nem megszállottan és nem tökéletességgel, hanem azzal a tudattal, hogy ami most épül, az alapot képez majd. Hogy az ébrenléti idők következetes betartása nem apróság, hanem az egyik legfontosabb tégla az alapban. Hogy az esti rutin nem felesleges macera - hanem a baba idegrendszere pontosan erre van tervezve: arra, hogy előre tudja, mi következik.

Hogy a kiszámítható napi ritmus nem a szülő kényelme és rögeszméje, hanem az, amitől a baba biztonságban érzi magát.

És bizony ezek a részletek rengeteg munkát igényelnek: figyelmet, energiát, következetességet akkor is, amikor fáradt vagy, akkor is, amikor semmi sem megy. De ez a munka épít és előre visz, minden egyes lapát beton az alapban ott marad és az épület, ami erre épül, sokkal stabilabb lesz annál, ami ingatag alapokon áll.

Az altatás kemény munka, ez nem változik attól, hogy tudatosan csinálod vagy sem.

De van egy alapvető különbség a kétféle nehézség között. Az egyik nehézség épít - alapot rak le, rendszert épít, befektet valamibe, ami hosszú évekre szól. A másik nehézség elvisel - következményeket kezel, ingatag alapon próbál egyensúlyozni, és sokszor tehetetlenséggel párosul.

Én az előbbit választom.

Nem azért, mert könnyebb. Hanem azért, mert ha már nehéz - legyen értelme. Legyen építő jellegű. Legyen olyan nehézség, ami után ott áll valami, amire büszke lehetsz.

A gyermeked alvásának alapjait most rakod le.

Nem hat hónap múlva, nem egy év múlva.

Most - ezekben az első hónapokban, ezeken a fárasztó és sokszor kiszámíthatatlan napokon.

Ez a munka most nehéz de az alap, amit most raksz le, sokáig tart.